facebook

Állatok és növények

Szlovák Paradicsom (Slovenský Raj)

Az ország keleti részén található Szlovák Paradicsom Nemzeti Park 1964-ben vált védett területté, 1988-ban pedig szlovák kormányrendelettel nemzeti parkká nyilvánították. Az egész karsztvidék területe 19 763 ha, ebből 13 011 ha védett.

A Szlovák Paradicsom területe egykor egyetlen hatalas tömböt alkotott, amelyet a folyók (a Hernád ill. a Gölnic) és a patakok (Nagy-Sólyom, Száraz-Víz, Fehér-patak) több kisebb-nagyobb darabra szeltek (Glac, Gerava-tető). A kisebb folyások az évezredek során jellegzetes, vízesésekkel szabdalt völgyeket alakítottak ki (Kiszel, Piecky, Nagy-Sólyom-völgy, Zejmari-szurdok).

A sík térségeken számos karsztjelenséget – töbröket, karrmezőket, barlangokat – láthatunk. A barlangok közül a legjelentősebb a Dobsinai-jégbarlang, említésre méltó az Elveszett-barlang, a Medve-barlang és az Ördöglyuk is.

A nemzeti parktól nem messze történelmi műemlékeikről ismert települések (Igló, Márkusfalva, Csütörtökhely, Káposztafalva) és különféle szálláslehetőségeket kínáló turistaközpontok (Csingó, Menedékkő, Podlesok üdülőközpont, Imrikfalva) találhatók. Szállásunkról egész napos csillagtúrákat tehetünk Lőcsére, a Magas- és az Alacsony-Tátrába, a Pieninekbe, a szepesi várba vagy a Plejsy nevű sí- és üdülőközpontba.

Vöröskolostor – dunajeci tutajozás

A Maguraalja a Szepesség legészakibb része. Ez a zordnak és barátságtalannak tűnő vidék egyedülálló népi építészettel, műemlékekkel és természeti csodákkal büszkélkedhet. A környék igazi gyöngyszeme a Vöröskolostor, amelyet kartauzi szerzetesek építettek a XIV. században. A XVIII. században a rendházban kamalduli szerzetesek laktak. Egyikük, Ciprián atya a gyógyfüvek szakértője volt, és a legenda szerint repülőgépet is épített, amin a Maguraalja jelképének számító Pieninek-hegység leglátványosabb csúcsáról, a Három Koronáról szállt el a Tátra irányába. A Pieninek meredek lejtői a Dunajec folyó felett magasodnak, amely festői kanyarulatot képez a hegyek között.

Vöröskolostor egész Európában egyedülálló élményt kínál – dunajeci tutajozást a Pieninek Nemzeti Park csodálatos természeti környezetében.

A Bélai-cseppkőbarlang

A Bélai-cseppkőbarlang (Belianska jaskyňa) a Magas-Tátra egyetlen látogatható barlangja. 885 méter magasságból nyíló bejárata  a Csikó-hegy (Kobylí vrch) északi lejtőjén, Barlangliget(Tatranská Kotlina) település felett található.

Egyes elméletek szerint a barlangban ősemberek laktak, ez azonban nem bizonyított. A XVIII. században kincskeresők jártak benne, akik feliratokat hagytak a barlang falán. A tudósok és a turisták érdeklődését csak Husz Gyula és Britz János leszállása keltette fel, akik 1881. augusztus 5-én fedezték fel a valójában már korábban is ismert bejáratot.

A nagyközönség számára 1882-ben nyitották és a világon az elsők között 1896-ban elektromos árammal világították meg. A későbbiekben a közlekedést folyamatosan javították, és a barlang egyre újabb részeit tárták fel. A Bélai-cseppkőbarlang teljes hossza 1752 m, amiből 1001 m látogatható.

 

Partnereink
  • http://centrumkultury.gminaboleslaw.pl/index.php
  • http://www.malopolskie.pl/
  • http://www.wolbrom.pl
  • http://www.rabsztyn.ilkus.pl/
  • http://www.gminaboleslaw.pl
  • http://zamki-gotyckie.pl
  • http://nadbialaprzemsza.org.pl/news_selectcats.php?cat_id=20
  • http://www.gmina-klucze.pl
  • http://www.ck.wolbrom.pl/
  • http://sp.olkusz.pl
  • http://www.trzyciaz.ug.pl
  • http://www.nadbialaprzemsza.org.pl
  • http://www.gokklucze.pl/
  • #
  • http://www.mok.olkusz.pl/
  • #
  • http://www.imbramowice.pl/
  • http://www.zpk.com.pl/
  • http://www.projektadrenalina.com/
  • #
  • http://www.malopolskie.pl
Időjárás
Képeslap küldése
Mi a Regio4trip?

A regio4trip.eu honlap a 2007-2013-as Kis-Lengyelországi Regionális Operációs Program részét képező és az Európai Unió által támogatott...

Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni
Contact
e-mail:lgd@nadbialaprzemsza.org.pl
tel. +48 32 724 25 23
Kattintson ide, ha többet szeretne látni
Regisztráljon partnerként

Csatlakozzon hozzánk! Vájuk az idegenforgalmi vállalkozók és intézmények, elsősorban a vendéglátók és szállásadók jelentkezését. Hirdessük közöse...

Regisztráljon partnerként
A www.regio4trip.eu portál felhasználási szabályzata
Szép napot :)
A Regio4Trip csapata