A regio4trip.eu honlap a 2007-2013-as Kis-Lengyelországi Regionális Operációs Program részét képező és az Európai Unió által támogatott...
Oklánd rövid története
Oklánd falu – más néven Homoródoklánd, románul Ocland – a mai Romániában Hargita megye déli részén fekszik. Községközpont, két falu, Homoródkarácsonyfalva és Homoródújfalu tartozik hozzá. Székelyudvarhelytől 20 km-re délkeletre, a Kis-Homoród bal partján fekszik, 1920-ig az egykori homoródi járás székhelye volt. A falu keletkezéséről nem lehet találni semmiféle adatot. A régészeti kutatások bizonyítéka szerint ez a vidék már nagyon régóta lakott terület. Az első települések több mint valószínű a Kustaly várának vízmosásos lankáiban, az Oláh patak környékén, a karácsonyfalvi Belmezőben, a Senyőben létezhettek. Itt Jánosfalvi Sándor István leírása szerint „ekevasán talált orsóhegy vastagságú arany írótoll, lapos kövekkel befedett római urnák, könnycseppfogó kis kőszelencéket” találtak. A mai Oklánd helyén egy ún. fogadó, beálló csárda lehetett, ahol a szentpáli sóbányából megrakodott s a Belföldre igyekvő szekerek pihenőt tartottak.A környék növényzete, állatvilága és éghajlata
A falut környező vidékek élővilága, a dombvidék flóra és fauna jellegzetességeit mutatja. A magasabb hegyeket általában lombhullató erdőségek borítják, ahol a bükk- és a tölgyfa mellett majdnem minden fafajta fellelhető (szil, éger, nyírfa, juharfa). A legelőkön egyedülálló, évszázados tölgyfák állnak, míg egyes, kisebb területeken természetes vagy telepített fenyvesek is megtalálhatók (leginkább a kevés gazdasági jelentőséggel bíró vörösfenyő az uralkodó faj) Az erdők aljnövényzete, valamint a legelők, mezők növényvilága szintén a mérsékelt dombvidéki flóra változatosságát mutatja, nagyon sok fűféle és más növényfaj megtalálható. Egyes helyeken nagyon ritka, védett növényfélék is megtalálhatók, mint például a nárcisz, a pünkösdi rózsa, a menyecskeszem, medvetalp, az árvalányhaj vagy a nagyon mérgező, de a népi gyógyászatban felhasznált zászpa.History and culture
The Ocland commune is located in the eastern part of the historic Transylvania, which until 1920 belonged to the Hungarian state. Up to this day, virtually all the inhabitants of the region are Hungarians. Ocland lies on the southern border of the so-called Székely Land (Székelyföld), south of the village the historical Saxon land begins. The Székelys were free from serfdom social group that defended the eastern borders of the Kingdom of Hungary. The Székelys themselves are still convinced that that they are descendants of king of the Huns - Attila. His younger son Csaba is said to have wandered from Pannonia to Transylvania after the father’s death. According to local legend, among the ruins of the Kustaly castle near Ocland, there is the grave of Attila’s beloved wife, named Rika or Réka.Mi a Regio4trip?
Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni
Contact
e-mail:lgd@nadbialaprzemsza.org.pl
tel. +48 32 724 25 23
Kattintson ide, ha többet szeretne látni
tel. +48 32 724 25 23
Regisztráljon partnerként
Csatlakozzon hozzánk! Vájuk az idegenforgalmi vállalkozók és intézmények, elsősorban a vendéglátók és szállásadók jelentkezését. Hirdessük közöse...
A www.regio4trip.eu portál felhasználási szabályzata
Szép napot :)
A Regio4Trip csapata