facebook

Oklánd rövid története

Oklánd falu – más néven Homoródoklánd, románul Ocland – a mai Romániában Hargita megye déli részén fekszik. Községközpont, két falu, Homoródkarácsonyfalva és Homoródújfalu tartozik hozzá.
Székelyudvarhelytől 20 km-re délkeletre, a Kis-Homoród bal partján fekszik, 1920-ig az egykori homoródi járás székhelye volt.

A falu keletkezéséről nem lehet találni semmiféle adatot. A régészeti kutatások bizonyítéka szerint ez a vidék már nagyon régóta lakott terület. Az első települések több mint valószínű a Kustaly várának vízmosásos lankáiban, az Oláh patak környékén, a karácsonyfalvi Belmezőben, a Senyőben létezhettek. Itt Jánosfalvi Sándor István leírása szerint „ekevasán talált orsóhegy vastagságú arany írótoll, lapos kövekkel befedett római urnák, könnycseppfogó kis kőszelencéket” találtak. A mai Oklánd helyén egy ún. fogadó, beálló csárda lehetett, ahol a szentpáli sóbányából megrakodott s a Belföldre igyekvő szekerek pihenőt tartottak.

A Mogyorós- és a Szilas-patak közti kis nyergen a homoródszentpáli római castrumhoz tartozott őrtorony sáncai láthatók, amit a helyiek Hagymás váraként neveznek. A falutól keletre emelkedik Kustaly vára, amely a 11.-12. századi magyar határvédelmi rendszer része volt. A falu unitárius temploma románkori, a 15.-16. század fordulóján gótikus stílusban átépítették. Mai formáját az 1938-as átépítés során nyerte el. 1910-ben 950 magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye homoródi járásához tartozott. 1992-ben 565 lakosából 546 magyar, 11 cigány és 8 román volt. A Rika hegység aljában fekvő községközpont szerepet betöltő falu a Kis Homoród két partjára települt. A falu nevének eredetével kapcsolatosan három elmélet létezik :
- I.jelenthet TÖLGYES VIDÉKET, a német OK landból eredeztetve, 
- II.jelenthet FELFÖLDET a szintén szász-ónémet nyelvből származó HOCH landból eredeztetve 
- III.a Székely Oklevéltárban fellelhető adatok szerint viszont az Ágnes személynév Aglonth régies változata rejlik benne.
Oklánd (Ocland) falu 1546-ban Akland néven jelentkezik oklevélben, 1567-ben a regestrum Okland néven 20 kapuval jegyzi. 1602-ben már Oklándnak írják. 
1602-ben a Básta féle összeírás szerint ezen a vídéken három falu létezett. Az ezutáni korok feljegyzéseiből a jelentősebbeket említve kitűnik, hogy 1717-18-ban hallatlan szárazság pusztította ezen a vídéken. 
1850-től Oklánd járási székhely lett, mely felölelte Erdővídék 37 települését is, mely addig 1635. május 7-től mint különálló fiúszék müködött. 

 

Zajos, felgyorsult világunkban Oklánd legnagyobb értéke az, hogy máig megőrizte évszázados hagyományait és életritmusát. A szállásadóknál szinte családtagnak érezhetjük magunkat, megfigyelhetjük a falusi élet mindennapjait, jellegzetes tevékenységeit, sőt, részt is vehetünk a kenyérsütésben, lekvárfőzésben, gombászásban, a mezei munkákban. Megkóstolhatjuk az erdélyi konyha jellegzetes ételeit, a töltött káposztát, a puliszkát, a padlizsánkrémet, a kürtős kalácsot, és vihetünk haza a jóféle köménypálinkából vagy a kukujza-, vagyis áfonyapálinkából is. Minden, amit megkóstolunk, hagyományos eljárással, házilag készül.

A helyiek közül sokan foglalkoznak hímzéssel, fafaragással, gyöngyfűzéssel, a hagyományos népi bútorok festésével. A náluk vásárolt míves faragvány, nyakék vagy terítő akár életünk végéig is emlékeztethet itt töltött napjainkra, de ajándéknak is kiváló. Ha alkalmunk nyílik rá, mindenképpen tekintsük meg az Árvalányhaj táncegyüttes fellépését,. amelyet a község fiataljai alakítottak, és kemény munkával, heti többszöri próbával teszik egyre színvonalasabbá.



 

Partnereink
  • http://www.wolbrom.pl
  • http://zamki-gotyckie.pl
  • http://www.gokklucze.pl/
  • http://centrumkultury.gminaboleslaw.pl/index.php
  • http://www.ck.wolbrom.pl/
  • http://www.gmina-klucze.pl
  • http://sp.olkusz.pl
  • http://www.malopolskie.pl/
  • #
  • #
  • http://www.mok.olkusz.pl/
  • http://www.imbramowice.pl/
  • http://www.projektadrenalina.com/
  • #
  • http://www.trzyciaz.ug.pl
  • http://www.zpk.com.pl/
  • http://www.malopolskie.pl
  • http://www.gminaboleslaw.pl
  • http://www.nadbialaprzemsza.org.pl
  • http://nadbialaprzemsza.org.pl/news_selectcats.php?cat_id=20
  • http://www.rabsztyn.ilkus.pl/
Időjárás
Képeslap küldése
Mi a Regio4trip?

A regio4trip.eu honlap a 2007-2013-as Kis-Lengyelországi Regionális Operációs Program részét képező és az Európai Unió által támogatott...

Kattintson ide, ha többet szeretne megtudni
Contact
e-mail:lgd@nadbialaprzemsza.org.pl
tel. +48 32 724 25 23
Kattintson ide, ha többet szeretne látni
Regisztráljon partnerként

Csatlakozzon hozzánk! Vájuk az idegenforgalmi vállalkozók és intézmények, elsősorban a vendéglátók és szállásadók jelentkezését. Hirdessük közöse...

Regisztráljon partnerként
A www.regio4trip.eu portál felhasználási szabályzata
Szép napot :)
A Regio4Trip csapata